Semmelweis Konferencia a Kézhigiéne és Betegbiztonság jegyében

13.04.17

Az Ecolab volt az egyik fő szponzora a második Semmelweis CEE Konferenciának.

Március 7-én és 8-án került megrendezésre a II. Semmelweis CEE Konferencia Kézhigiéne és Betegbiztonság jegyében, Budapesten. Semmelweis Ignác professzor, az “anyák megmentőjének” és a konferencia névadójának tiszteletére, a Semmelweis Alapítvány 2015-ben indította útjára a kétévente megrendezésre kerülő eseményt, ahol a kórházhigiénia és a betegbiztonság kérdéskörével foglalkozó, közép-kelet-európai régió nemzetközileg elismert egészségügyi szakemberei és vezetői összegyűlnek, hogy megosszák tudásukat. 

“A II. Semmelweis CEE Konferencia segítségével felhívhatjuk a politikai vezetők figyelmét a nozokomiális fertőzések megelőzésének fontosságára” – mondta Didier Pittet professzor.

Az előadások középpontjában ezúttal a kézhigiénével összefüggésben alkalmazott kommunikáció jelentősége állt.

Az Ecolab örömmel vállalta a szponzori szerepet, ezzel is hozzájárulva a konferencia megvalósulásához. Orosz-Havas Krisztina, az Ecolab magyarországi Healthcare üzletágának vezetője meghívást kapott a nyilvános kerekasztal beszélgetésre, ahol többek között Didier Pittet professzorral, az elismert genfi infekciókontroll szakemberrel, Karin Kadenbach-al, az Európai Parlament képviselőjével oszthatta meg nézeteit a beszállító cégek kézhigiénében betöltött jelentőségéről. 

Kattintson az alábbi linkre a rendezvényen készült fotókért és az összefoglaló videóklippért!

Az Ecolab cég a rendezvény tiszteletére színes és élénk standdal készült, ahol a nemzetközi közönség betekintést nyerhetett a legújabb termékek és szolgáltatások nyújtotta előnyökbe. A lelkes férficsapat március 8-án, a Nemzetközi Nőnap alkalmából kék színű rózsákkal köszöntötte a rendezvény hölgy résztvevőit. 

„A kétévente megrendezésre kerülő Semmelweis Konferencia különleges lehetőség, hogy cégünk találkozhasson a kézhigiéne közép-kelet-európai kórházi szakembereivel és bemutathassa legújabb termékeit és szolgáltatásait. A rendezvény nemzetközi jellege ösztönzőleg hatott ránk, hogy hozzájáruljunk annak sikeres megvalósításához. Az esemény jellegében illeszkedik más, kétévente megrendezésre kerülő, az Ecolab által támogatott közép-kelet-európai konferenciákhoz, mint például a “Higiénés Napok” Lengyelországban. Mindig keressük azokat a lehetőségeket, ahol lehetőségünk nyílik arra, hogy több ország képviselőivel találkozhatunk és konzultálhatunk, ezáltal még többet tudhatunk meg igényeikről, szükségleteikről. „Jöjjenek el és vegyenek részt 2018-ban a “Higiénés Napok” lengyel rendezvényünkön, illetve a Bécsben megrendezésre kerülő III. Semmelweis konferencián, 2019-ben.” – mondta Samo Kotnik, az Ecolab Healthcare regionális igazgatója. 

A II. Semmelweis CEE Konferencia Kézhigiéne és Betegbiztonság jegyében nagyon sikeres volt. A résztvevők számos érdekes előadás, kerekasztal beszélgetés és poszter prezentáció segítségével bővíthették tudásukat a kommunikáció kézhigiénében betöltött jelentőségéről. 

A rendezvény kapcsolatépítés szempontjából is kiváló lehetőségnek bizonyult, hiszen számos országból több száz szakember látogatott el a helyszínre. 

A szervezőkhöz eddig visszaérkező pozitív visszajelzések igazolják a hasonló rendezvények létjogosultságát és bátorítást adnak a további munkához. A soron következő Semmelweis Konferencia szervezése során fontos szempont, hogy még több szakembert nyerjenek meg a részvételre, hogy további nézőpontok, megközelítések is megismerhetővé váljanak, és segítsék a fertőzések elleni folyamatos küzdelmet és az antibiotikumok felhasználásának csökkentését.



Back to Top